- Summary
- Talán nehéz ma elhinni, de 1883 és 1892 között működött Magyarországon egy Országos Antiszemita Párt. A nagy port kavart tiszaeszlári per hatására alakult meg, egy korábbi kormánypárti képviselő, Istóczy Győző vezetésével. A párt az 1884-es választásokon tizenhét képviselői helyet is megszerzett, és bár egy évvel később kettészakadt, az 1887-es választásokon is szerzett mandátumokat. A magukat nyíltan antiszemitának nevező képviselők azonban végig ellenzékben maradtak. Ennek ellenére az első magyarországi szélsőjobboldali párt szerepe nem elhanyagolható a magyar politika- és társadalomtörténetben. Először fogalmazták meg és mondták ki a szélsőjobboldali politikai ideológia vezéreszméit, és ezzel nemcsak a korabeli nyugat-európai demokratikus fejlődéssel, a szabadságjogokat törvényi garanciákkal biztosító polgári demokráciával szemben nyújtottak alternatívát, hanem a későbbi antiszemita mozgalmak előképei is voltak. Paksy Zoltán történész most megjelenő kötete Istóczy Győző pályáját és az antiszemita mozgalom 1875 és 1892 közötti történetét mutatja be. A szerző felvázolja az európai és magyarországi előzményeket, bemutatja Istóczy Győző korai pályafutását, a politikájára nagy hatást gyakorló baltavári ügyet, a 12 röpirat megjelentetését, szabadelvű párttársával, a zsidó vallású Wahrmann Mórral folytatott párbaját, a kormánypártból való kilépését, a tiszaeszlári pert és az 1883. évi zavargásokat.
- Format
- Book
- Author/Creator
- Paksy, Zoltán, author.
- Published
- Budapest : L'Harmattan, 2018
©2018
- Locale
- Hungary
magyar
Magyarország
- Notes
-
Includes bibliographical references (pages 269-272) and index.